|
|
The wind of change, a változás szele... bizony megcsapott minket. Az egyetem első hónapjában büszkén mondhatjuk, hogy rég haladt ilyen sokat a projekt. Kezdődött azzal, hogy a régóta halogatott változtatásokat megcsináltuk a szerveren, így végre lett egy Trac-ünk, aminek annyira örültünk, hogy elkezdtünk dolgozni, hogy jó sok mindent írhassunk rá. Nem tudjuk, hogy a Trac-et kell dícsérni, hogy tényleg könnyebbé tette a kommunikációt a projektben, vagy magunkat, mert rávettük magunkat, hogy foglalkozzunk is a projekttel egy kicsit, ne csak beszéljünk róla. De ez még semmi, a Trac generálta munka eredménye, hogy lett egy működő engine snapshot (a fantáziadús Engine Snapshot 1 névvel fémjelezve) amiben -ugyan csak dobozokkal, modelltöltés híján- végre lehet látni a távoli játékost, és lehet velük harcolni is. Persze a múltkor említett dolgok miatt a kliens portálása nem volt ám olyan egyszerű, de pár napon belül azért megtörtént, és mindent tud a kliens, amit tudott eddig. Sőt, ugye az engine-béli problémák eltűnésével végre van szép és jó szinkronizáció, és már készül az első hentelős mini-game, hogy tudjuk egymást lőni a saját játékunkban ha olyan kedvünk van. Szóval lassan már kiadhatjuk az első telepítőt, hogy megtölstük a szervert játékra éhes gamerekkel... :)
Az egyetem kezdetével tényleg változtak a dolgok, szerencsére pozitív irányba, jót tett a fejlesztésnek, hogy sokat látjuk egymást, közel vagyunk egymáshoz, és könnyen lehet rugdosni a másikat. Mostmár lehet a munka mellett arra is koncentrálni, hogy egyre szebbre polírozzuk az eddigi eredményeket, és újakat is be tudjunk vonni, hogy felgyorsítsuk a dolgokat, egy stabil magic seven létszámot jó lenne elérni...
Orbánék 100 napjának árnyékában... mi is elmondhatjuk, hogy haladtunk az elmúlt 100 napban, és ha a csillogokat az égről nem is hoztuk le, azért néhány célkitűzést elértünk. Futkározó AI-kkal stresszeljük a szervert hibákat keresve (sajnos van néhány), amíg nem készül el az engine frissített verziója.Mint kiderült, a mostani engine január 31-én lett összehakkolva. Azóta persze a teljes engine gyakorlatilag kicserélődött, de sosem készült belőle egy működő snapshot, és most mikor kéne (nem megy rendesen a távoli játékosok megjelenítése), akkor hirtelen hiány van.
Az egyetem kezdetével változnak a dolgok, sokkal többet találkozunk egymással, reméljük ez jót tesz a fejlesztésnek, és esetleg újakat is be tudunk vonni, ha elég szépre polírozzuk az eddigi eredményeket...
Rohan az életed és rohan az út... elmarad mögetted lassan a július. Nem tudod biztosan, hogy hol tart a fejlesztés, De úgyis észreveszed, ha végre kész...
A lényeg, hogy részsikerek mentén haladva, lassan, megfontoltan, de biztosan haladunk előre a cél felé. Cél, hogy álljon a szerver és lehessen rajta közlekedni...
Ha vége a 2010-es januári vizsgaidőszaknak... akkor azt hiszem elkezdünk valami rendes honlapszerű dolgot csinálni és vezetni, mert szeretnénk ha minél többen, minél többet tudnátok a játékról. Azt hiszem most írok is egy kis bemutatkozást, hogy tudjátok kik is vagyunk.
|
Támogatóink:
Satrax-Net Kft. domain szerviz, webszerver fenntartás
|